Már egy hónap eltelt velem az USA-ban! Néha még visszaköszön a makacs kérdés: "Mégis mi a fenét csinálok itt??" Ugyanakkor van egy hely, ahol egyre inkább tudom a választ. Ez a hely nem más, mint az Egyetem. És jól van ez így, végülis ezért jöttem ide. Ma pedig több, mint boldog vagyok, mert az előkészítő után végre elkezdődött az igazi első félév. És még csak egy hónap telt el. :)

Így a kezdetek kezdetén annyi új impulzus ér, hogy talán jobb volna némelyiket kicsit érlelni mielőtt írok róla. Ugyanakkor kár lenne pont az első benyomás varázsát kihagyni a blogból; azt még ma, frissen és melegen rögzítenem kell. Két gondolatra szorítkozom, két érzésre a mai napomból... Meglehet, ennyi éppen elég is egy átlagos hétfőre.

Első: sokan vagyunk. De tényleg, iszonyú sokan, ami most még zavaros, de egyáltalán nem zavaró. Csak elsőévesek huszonketten, ennyi évfolyamtársam talán sose volt egyetemen, ráadásul mindannyian doktoranduszok vagyunk. Nem is sikerült még mindenkivel hosszan elbeszélgetnem. Azt már azért tudom, ki honnan jött, melyik országból, államból való. Lassan az is kiderül, hogy ki merre tart, melyik szakirány érdekli, milyen kutatást választana. Ami meg közben történik... nos - tekintve, hogy mennyit leszünk együtt - szerintem többet is látunk majd egymásból, mint amennyit szeretnénk. :D Rajtunk, az első évfolyamon kívül ma már sok felsőbbéves is feltűnt a tanszéken. Innentől kezdve vált számomra végképp követhetetlenné ez a "kiazakimitcsinál" dolog, viszont első ránézésre mindenki barátságosnak tűnik. Összességében talán nyolcvanan lehetünk.

Második: elképesztő elhivatottság. Tanárok, diákok részéről is, mindenben, amit csinálnak. Korábban írtam Riley fantasztikus matekóráiról, ami most már úgy tűnik, nem a kivétel, hanem a szabály. Ugyanezt írhattam volna bármelyik előadóról vagy gyakorlatvezetőről, bár eddig csak töredékükkel találkoztam. Továbbá, a tanulás-tanítás mellett a doktori iskola másik, talán még fontosabb feladata az önálló kutatások elindítása. Ma ebből is láthattunk egy kicsit amikor, igazából egész véletlenül, a felsőbbévesek évnyitó szemináriumán találtuk magunkat. Itt ők mindannyian két percet kaptak, hogy összefoglalják a kutatásukat tanáraik és diáktársaik előtt. Azt gondolom, ilyen helyzetben mindenki izgul kicsit, biztosan velük is így volt. Ellenben amit leginkább érezni lehetett, hogy ezek az emberek mekkora örömmel beszélnek az ötleteikről, azaz röviden: mennyire szeretik egytől egyig azt, amivel foglalkoznak! Nekem ez nagyjából az "örök élet, ingyen sör" kategória, mi kellhet még?

A poén végül az volt, hogy bár csak "mozizni" ültünk be a szemináriumra (ami nekünk még nem kötelező), azért minket sem került el a figyelem. A bemutatkozásnál nem előzetes lista, hanem csak úgy ülésrend szerint haladtunk. Így amikor elsősre  került a sor, semmi gond, őt is meghallgatjuk. Talán nyolcvanan lehetünk, és mindenki elképesztően elhivatott... És én itt beszélhettem fél percet arról, hogy én honnan jövök és hová tartok. Megértettem, hogy minek kell örülni. :)