Március 17-én, New Orleansban (három nappal és vagy huszonöt fokkal a hószünet után), például ezt... Arrafelé a  gyöngyöket és a virágokat a buli hevében ingyen osztogatják. Illetve, mivel a közgazdászok szerint ingyen semmi sincs: puszira. :* De ez egy másik történet, és talán később elmesélem.

Szóval, amit valójában csinálunk... Bár a blogon nagyrészt szórakozásról és kalandokról írok, ennek csak az az oka, hogy nem akarok senkit untatni. Például azzal, hogy amit legtöbbször csinálok itt College Parkban, az a házi feladat. Tudom, ez így sem érdekesnek, se hasznosnak nem tűnik és talán felmerül a kérdés: egy ilyen jó egyetemen, ilyen tehetséges emberek között, hogy nem váltjuk meg inkább a világot? - Naponta legalább egyszer.

Egyrészt, mert az nem megy olyan gyorsan.  Végülis, ha ilyen egyszerű lenne, valószínűleg megcsinálta volna már más. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit azelőtt (azt hiszem, leginkább a volt egyetemem, a CEU előtt) nem tudtam a kutatásról: végtelen türelem kell hozzá.

Másrészt a felsőoktatás rendszere teljesen más Amerikában. A doktori iskola összemosódik a mesterképzéssel, így összesen öt évig tart. Már egész fiatalon, a főiskolát/alapszakot követően be lehet kerülni, de tovább bonyolítva a dolgot, azért vannak hagyományos, kétéves mesterképzések is. Azaz négy vagy hat évet kell ahhoz tanulni, hogy valaki doktorandusz legyen. Akinek több az előtanulmánya, annak értelemszerűen könnyebben megy az első év. A többiek meg szemtelenül fiatalok, szóval ki így, ki úgy, de szerintem mindenki jól jár. :)

Az első évben tehát órákra járunk és házi feladatot írunk, ami nagyjából ki is tölti minden időnket.  Ezalatt is csak három alapozótárggyal foglalkozunk: Mikroökónómiával, Makroökonómiával és Ökonometriával. Mindegyikből negyedévente új témakör és új előadó került elő és minden anyagrész vizsgával zárult. Ha jól számolom, ez eddig tizenkét vizsga egy év alatt, ami elég húzósnak hangzik, de szerencsére (utólag) nem is tűnt annyira vészesnek. Bár a tananyag tényleg sok volt és folyamatos odafigyelést igényelt, az osztályozást inkább lazára vették. Nem cél, hogy bárkinek végképp elvegyék a kedvét, még mielőtt a valódi munkát, a kutatást elkezdené.

A vizsgáink is a lehető legfájdalommentesebben zajlottak. Általában csak egy feladatot kaptunk és arra legfeljebb két órát, hogy aztán zavartalanul folytathassa mindenki a maga dolgát. Az egyetlen hátulütő, hogy ez a rendszer leginkább a "vagy igen vagy nem" alapon működik. Azaz vagy tudom az adott kérdést és igen jól teljesítek (sokan érnek el akár 100%-ot is), vagy pont akkor, pont ott rosszul kezdek neki a problémának és igen alacsony pontszámmal, meg némi csalódással távozom. Szerencsére ez utóbbi velem a tizenkét vizsgából csak egyszer-kétszer fordult elő. Ráadásul egy-egy rossz jegyért sem nyársalnak fel senkit, úgyhogy tényleg nincs miért izgulni.

Az egyetlen dolog, amin mégis mindenki izgul már az első  naptól kezdve, az a két szigorlat június végén (Mikroökonómiából és Makroökönómiából). Ez az egyetlen vizsga, ami tényleg fontos: ezen múlik, hogy valaki csak a kétéves mesterképzést fejezheti be vagy folytathatja a munkát a doktori iskolában további három évig. Mellesleg ez az egyetlen vizsga, ami tényleg nehéz, de én bízom abban hogy ők ezt nem bízzák a véletlenre. Valójában az egész első év erről az eseményről szólt csak, a csapból is ez folyt, olyannyira, hogy ma már örülök, hogy csak négy hét van hátra. Az elmúlt időszakban folyamatosan és egyre sűrűbben kaptuk a támogatást és a tanácsokat. Hol a tanárok magyarázták el (már nem először) a vizsgák menetét és a pontozást, hol felsőbbévesek számoltak be (szintén sokadszorra) a személyes tapasztalataikról. Az évfolyamon belül is állandó téma a szigorlat. Hol csak simán aggódunk, hol tanulási stratégiákat elemzünk vagy akár a feladattípusok esélyeit latolgatjuk.

Lassan tényleg úgy vagyok vele, hogy oké, inkább tanulok reggeltől estig, csak ne kelljen soha többet senki tuti tippjeit meghallgatnom a szigorlatról. Annál jobbat úgyse tudott senki mondani, mint hogy az aggódás, a taktikázás vagy az esélylatolgatás helyett oldjunk meg még több mintafeladatot. Úgyhogy én a következő négy hétben is ezt fogom tenni, lényegében ugyanazt, amit az első évben végig csináltam.