Az alábbi két kép majdnem pontosan egy év különbséggel készült 2016, illetve 2017 júliusában.

Ez volt a legelső reggelem "életem hátralevő részében". Valami tök ismeretlen helyen egy tök ismeretlen szoba, ismeretlen bútorral, amit az előző lakótól vettem meg, és az összes személyes tárgyam - mind ráfért egyetlen képre. Bár, mint látható, az "egy táskából apokalipszis" című magánszámot most is csúcsra járattam (kevesebb, mint 12 óra alatt :D), ez a szoba végül sosem lett igazán az enyém. Pont olyan volt, mint az első külföldön töltött év összességében: valami átmeneti, mert csak el kellett kezdeni valahol.

Ez pedig a legutolsó reggel, ugyanott. A bútor már az új helyen, ahová másodévben költöztem. Egy évvel korábban az ágyneműt kaptam kölcsön az első estére, az utolsó éjszakán meg már ágyam sem volt, a saját kanapénkon aludtam. És már megint csak annyim maradt, amit egy szál bőröndben magammal vihettem. Akkor úgy tűnt, hogy pontosan ugyanott vagyok, ahol pontosan egy éve. Úton.

Ezek szerint a kezdetekben mégsem a változás, hanem a (látszólagos) változatlanság a legnehezebb. A képzeletbeli nulláról nem egyszerű szignifikánsan elmozdulni, csak visszanézve látszik, ahogy ha lassan is, de megtelik minden tartalommal. Egész éves egyetemi munkám két sikeres szigorlat volt, mindkettő elsőre, meg egy angol vizsga, amivel most már taníthatok. Maryland és DC mellett jópár államban megfordultam: voltam Kaliforniában, Virginiában, Nyugat-Virginiában, Louisianában, Texasban, Georgiában és New Yorkoban is. Ezen kívül az egészből csak a sok új arc rémlik még. Némelyiknél már most elmosolyodom, mert eszembe jut az a "nempublikus" sztori... de a többséggel még csak ismerkedünk.

Most már látom, nem olyan kevés ez egy évre, csak nehéz észrevenni, mikor gyűlik össze. Ugyanígy nem vettem észre, hogy ez a hat doboz mikor és mivel telt meg. :o Mindenesetre a második évet, ezek szerint, már nem a nulláról kezdem.